Az első forduló hazai rendezésű volt, ahol a 2-2 mérkőzésen mutathatták meg tudásokat a kéziseink. A második forduló pedig Dabason lett megrendezve. A játék és teljesítmény alakul, a II-es csapatnál egy-egy meghatározó játékos kiesése hátrányt jelent a mérkőzéseken. Sajnálatos módon már a 2. fordulóban a két csapatnak egymás ellen is kellett játszani, amit a szervezők ré...
SZKSK - Bp Honvéd 37-20 (17-11)
A mai napon lejátszottuk az utolsó hazai U16-os mérkőzésünket az alapszakaszból. Sikerült egy nagyon szép győzelmet aratni és visszavágni az őszi egy gólos vereségért (24-23).
Jó volt látni azt ahogyan a fiúk akartak és ahogyan belevetették magukat a párharcokba mind a védekezésben mind támadásban. Sajnos a mérkőzés elejét kicsit f...
Diósdi DSE -U13 SzKSK (félidő: 5:6 végeredmény: 12:15)
Rákosmenti KSK - U13 SzKSK (félidő: 7:9 végeredmény: 13:20)
Mindkét mérkőzésen lassan találták meg játékosaink a ritmust, a félidőt követően csak egy illetve két, gólos előnyünk volt. Az elején akadozott a támadó játékunk, de a védekezésünk végég stabil volt, így megnyugtató előnyre tettek szert és megérdemel...
Március 11-én az U8-as és U9-es korosztályban, a Dunaharaszti Sportcsarnokban játszottak csapataink 2-2 mérkőzést. Külön kiemelnénk, hogy 5 játékosunk mindkét korosztályban hősiesen végigjátszotta a mérkőzéseket!
Az U8 Mikolik Sport School Kft. csapatával sajnos nem tudtak játszani, mert nem voltak jelen, helyette egymással, egyesületen belül játszottak ...
NBII/B2023.03.05-én a Testnevelési Egyetemmel játszottunk ahol csapatunk győzelmet aratott.Bár a szünetben még 16–19-es hátrányban voltunk, remek második félidei teljesítménnyel végül 32-30-ra győztük le a TFSE-t hazai pályán.A szoros mérkőzésen a Szabados Mártonnak 12, míg Igali Gergő Ádámnak 8 csodás gólt köszönhettük.Köszönjük,hogy velünk szurkoltatok!Hajrá SZKSK!
A DEAC férfi kézilabdázói a SZKSK csapatát fogadták szombaton a DESOK-ban. Ősszel csapatunk hazai környezetben magabiztosan nyert, de most sajnos visszavágott nekik a debreceni csapat.Izgalmas helyzetek, csodás gólok ellenére a második játékrészben sajnos nem tudtuk tartani a félidőben elért előnyünket, így végül a Debreceni Egyetem csapata a második félidőben nyúj...
Leselejtezett kézilabdáinkat egyesületünk a Szigetszentmiklósi Kutyaiskolának adományozta, ahol a suli apraja-nagyja nagy örömmel fogadta a labdakupacot!
Reméljük, ezekkel a labdákkal az SZKSK hozzájárulhat a kutyusok hatékony képzéséhez, önfeledt játékához! Szigetszentmiklósi Kutyaiskola
#szksk
#szigetszentmiklosikutyaiskola
SZKSK-BÉKÉSI FKC meccs eredménye: 30-29 lett!
GRATULÁLUNK A FIÚKNAK!!!
A közös szurkolói sálak megvásárolhatóak az SzKSK Sportcsarnok büféjében.
Február 25-én szombaton ismét közös felnőtt bajnoki mérkőzéseknek ad otthont az SZKSK Kézilabdacsarnoka!Az SZNKSE szervezőivel karöltve rengeteg programmal készülünk a kilátogató nézőink számára!Ezenkívül a már hagyományossá vált félidős játékainkról sem feledkezünk meg, ahol ismételten lehetősége lesz a bátraknak kipróbálni magukat a pályán is A bajnoki mérkőzések ...
Kedves Szülők!
SZNKSE szervezőivel karöltve szülői fórumra hívjuk Önöket, melyet Gyömörey István a Magyar Kézilabda Szövetség utánpótlás szakágvezetője tart.
Témája: eredményszámítás kivétele az utánpótlásban.
Dátum: 2023.03.08
Kedzés: 17:00
Helyszín: Szigetszentmiklós, Sárgaház
A szülői fórumra az alábbi linken lehetséges regisztrálni:
https...
A szigetszentmiklósi női és férfi kézilabda egyesületek szeretettel meghívják Önt az idei Kézilabda Bálra!
Élőzene, táncshow, svédasztalos vacsora, tombola, fergeteges hangulat várja minden kedves vendégünket!
Jegyfoglalás:
Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
vagy Ez az e-mail-cím a sz...
KÉRJÜK, hogy idén is támogassák Egyesületünket az adójuk 1%-ával.
Rendelkezz TE IS személyi jövedelemadód 1%-ról!
Szigetszentmiklósi Kézilabda Sport Kör
Adószámunk: 19181204-2-13
További információ: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
KÖSZÖNJÜK!






