Mikulás Fesztivált tartottunk az SZKSK Kézilabda Csarnokban. A rendezvényen részt vettek a "Kézilabda az iskolában" programban az egyesülettel szerződés keretében kézilabdát oktató intézmények pedagógusai és tanulói, valamint a helyi iskolákban oktató edzők és játékosaik 6-10 éves kor között.
Nagy örömünkre több, mint 150 gyermek mozgott közösen, együtt a délután folyam...
SZKSK - Alsóörsi SE 31-30 (16-12)
Szeretném megdicsérni a csapatot azért a teljesítményért amit az első 47 percben nyújtott mind védekezésben mind támadásban. Fokozatosan építettük ki előnyünket az első perctől kezdve. Megvolt a kemény védekezésünk és ebből indított pontos és eredményes támadásbefejezés. Igaz azért becsúszott egy-két pontatlanság és hiba de így is...
Edzői értékelés:
A tegnapi napon ismét két meccset rendeztek az u13-as bajnokságban.
A "B" csapatunk hatalmas küzdelemben, taktikusan játszva legyőzte a gyáliakat, ami komoly fegyverténynek számít. A második mérkőzésünkön sajnos kishitűek voltunk, így nagyon sima lett az első félidő, a másodikban viszont jól játszottunk, így nem nőtt a különbség a Dabas ellen. A ...
A srácok jól küzdöttek, ügyesen védekeztek! Mindkét mérkőzésen jól játszottak,de a MOL Tatabánya KC most jobbnak bizonyult!
Komló - SZKSK 0:10
SZKSK - MOL Tatabánya KC 26:38
2023.12.01-én Vecsés SE Kézilabda ellen játszott NBI/B-s csapatunk, az Üllői Városi Sportcsarnokban, ahol fölényes győzelmet arattunk!
31-24-es győzelmet arattunk a Vecsés csapata ellen. A csapat a tőle elvárható és most már megszokott fegyelmezett játékot nyújtotta a mérkőzés döntő többségében.
#szksk #nbib #szépvoltfiúk #ismétgyőzelem #hajrászksk #szigetsze...
10 fővel utaztunk, akik közül 8-an 2015-ös születésűek, 2-en pedig 2014-esek. A 2 mérkőzésen a Gyáli BKSE, valamint a Tempo KSE csapatai álltak velünk szemben a másik oldalon.
Megleptek minket a csapatok a nyitott védekezéssel, gyors játékkal, valamint azzal, hogy fizikálisan előttünk voltak. Kissé bátortalanul kezdtünk, 3-4 fő igyekezett az öltözőben megbeszéltek ala...
Nem jó jelekkel indult a bajnoki forduló előtti hetünk, mert nagyon sokan betegek voltak. A mérkőzésekre azonban a szülői gondoskodás, vitaminok, varázsitalok és az iskolából való hiányzás lehetősége két játékosunkon kívül mindenkit meggyógyított. Még Viktor kapusunk csodakenőcse is segített a sérült bokáján! Így szinte komolyabb edzések nélkül vágtunk neki a hét...
Szeretném megdicsérni a csapat minden tagját mert egy kemény férfias mérkőzésen sikerült idegenben elhozni a két pontot a bajnokság második helyezettjétől. Végig vezetve és irányításunk alatt tartva a mérkőzést sikerült 33-38 győzni. Átérezték a játékosok a mérkőzés fontosságát és ennek megfelelően kezdtünk. Az első félidő felénél már 6-11-re is vezettünk majd eg...
Ismét győzött az NBI/B-s csapatunk!
8 napon belül a harmadik mérkőzésünket játszottuk, amelynek végén ismét egy munkás, 26-24 arányú győzelmet arattunk az Ózd csapata ellen.
„Kedves Emberek!
Gáspár Antónia vagyok, a Szigetszentmiklósi Batthyány Kázmér Gimnázium egyik tanulója. Édesapám hajdani Gáspár András, sci-fi író, Édesanyám, Orosz Anett, néptáncművész voltak. Sajnos a sors úgy döntött, hogy nélkülük kell élnem és boldogulnom, minden nehézség ellenére igyekszem tartani magam! Apukámat 3 és fél évvel ezelőtt veszítettem el, akkor már tu...
Kedves Sportolók, Kedves Szülők!
A Szigetszentmiklósi Kézilabda Sport Kör a társadalmi szerepvállalás elkötelezettjeként igyekszik segíteni a támogatásra szorulóknak és a fogyatékkal élő sportolóknak.
Ennek keretében karácsonyi sütemény vásárt szervezünk az SZKSK Sportcsarnokban December 9-én 11:00 – 19:00 óra között, az egész napos mérkőzéseink alatt, ahov...






