trakateam lilagoogle play webreapple store webre

ado 1 webre

Image
Image
Image
Image
Image
Image
Image

Üdvözlünk a Szigetszentmiklósi Kézilabda SK weboldalán! 

Image

U13-as nemzetközi felkészülési mérkőzés sorozatot rendeztünk Csarnokunkban!

Egyesületünk folyamatosan törekszik arra,, hogy változatos programokkal, külföldi kapcsolatépítéssel és élményekkel kovácsolja össze a csapatait! Ennek keretében szombaton az U13-as csapatainknak a hazai pályán szervezett nemzetközi felkészülési mérkőzéseken szurkolhattunk! A gyerekek kiváló teljesítményt nyújtottak a pályán, és minden résztvevő gazdag élményekke...

A Honvédelmi Minisztérium Sportért Felelős Államtitkársága a Nemzeti Sportügynökség (NSÜ) közreműködésével indította útjára a Sportoló Nemzet Programot, amelynek célja a gyermek- és felnőttkorú lakosság sportaktivitásának növelése

. Büszkék vagyunk rá,hogy az #szksk kézilabda az iskolában programban részt vevő gyerekek is ott voltak Tatabányán (világos zöld pólóban), ahonnan remek programokkal és sok élménnyel tértek haza. A program mottója: "Sport egy életen át!" mely egyesületünknek is fontos küldetése, hiszen a sport szeretete mellett, közösségépítő szerepét is nagyon fontosnak tart...

A fantasztikus hangulat garantált az immár hagyományként megrendezésre kerülő Kézilabda Bálunkon, ahol fellép az Irigy Hónaljmirigy is!

 Jegyfoglalás: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. e-mail címen illetve a büfében nyitvatartási időben lehetséges!  

A bálon az alábbi menüvel készülünk!

A bálon az alábbi menüvel készülünk!

SZKSK II - Bugyi SE 30-19 (11-7)

  Egy nagyon jó iramú mérkőzésen sikerült hazai környezetben győzelmet aratni a második helyen lévő Bugyi SE ellen. Mindenki a mérkőzés fontosságának megfelelően állt a játékhoz és hozta tudását. Rutinos játékosaink kisegítették fiataljainkat a nehéz pillanatokban és ennek eredményeként végig vezetve már az első félidőben 11-7-es előnnyel mentünk szünet...

PTE PEAC - SZKSK I. 31-26 (15-13)

  Egy szoros mérkőzésen vereséget szenvedtünk a Pécs otthonában. Ezen a mérkőzésen a fiataljaink kaptak lehetőséget mivel több sérültünk is van, de ez nem volt érezhető, leszámítva az első félidő utolsó kettő percet amikor az ellenfelünk kihasználva hibáinkat megszerezte a vezetést 15-13-ra. Ebben a szakaszban védekezésünk jól működött csak a támadásban e...

Nyilatkozat!

A Szigetszentmiklósi Kézilabda Sport Kör nevében az alábbi nyilatkozatot tesszük S. Tibor ügyeivel kapcsolatban. Egyesületünk elítéli és teljes mértékben elhatárolódik S. Tibortól, a gyermekekkel, fiatalkorúakkal és minden más bűncselekményben részt vett tetteitől! Egyesületünknél az elmúlt évek során S. Tibor nem volt összefüggésbe hozható sem fiatalkorú sportolóval, se...

U14-es csapatunk 2024.03.03-án tornán vett részt az OBO Arénában!

Tempo KSE - SzKSK                         Végeredmény: 26:14 SzKSK – Budakalászi Sc                   Végeredmény: 17:24 Sajnos a hétvégi fordulóra sérülések és ...

Solymári SC - SZKSK II 28-31 (16-17) 2024.03.02.

  Gratulálok a fiúknak az idegenben aratott győzelemhez mivel több hiányzó is volt a mai napon. A mérkőzés elejét leszámítva végig mi kontrolláltuk a mérkőzést és fokozatosan építettük ki az előnyünket. A Solymár ellen a védekezésünkben meg volt a kellő keménység csak megint előjöttek a fegyelmezetlenségek és ennek eredményeként a hazai csapat folyamatosa...

NBI/B-s csapatunk a 03.02-án Békési FKC ellen lépett pályára.

  Edzői értékelés: Újabb 1 gólos mérkőzésen vagyunk túl, ami alátámasztja a bajnokság erejét. Sajnos a mai napon nem felénk billent a mérleg nyelve, így 22-21-és vereséget szenvedtünk Békésen.

U12 Esztergomi forduló 2024.03.02.

  4 győzelem még mindig hiányzókkal Szombaton Esztergomban játszottunk a két csapatunkkal 2-2 mérkőzést. Ez a forduló nem okozott nehézséget számunkra, viszont sokan betegségből érkezve vagy sérülten, betegen is vállalták a játékot! A második csapatunknak változatlanul nem volt kapusa, így ismét mezőnyjátékosok álltak be védeni. Fegyelmezett taktikus játékot, új e...

U20-as csapatunk hazai pályán játszott a Tempo KSE ellen 02.29-én!

  Edzői értékelés: SZKSK - Tempo KSE 32-29 (22-16) Egy nagyon jó iramú mérkőzésen sikerült hazai pályán itthon tartani a 2 pontot a Tempo csapata ellen. Egy nagyon taktikusan játszó csapatot láthattunk az ellenfelünkben akikben meg volt a kellő agresszivitás mind védekezésben mind támadásban. Jó volt látni a csapaton a kellő elszántságot és győzni akarást i...
Image

KAPCSOLAT

Elnök: Kovács István: +36 20 / 991-3922
www.szksk.hu
2310 Szigetszentmiklós
Temesvári utca 5.

Technikai vezető: +36 30 224 6280, technikaivezeto@szksk.hu
Tagdíj: +36 30 224 6280tagdij@szksk.hu

Gazdasági iroda:
Telefon:+36 30 224 6280
E-mail: iroda@szksk.hu
Hétfő-Csütörtök: 8:00-16:30
Péntek: 8:00-14:00

Image
Image
Image

ado 1 webre

trakateam lilagoogle play webreapple store webre