2024.06.19-én a II. SZKSK Strandkézi Utánpótlástornán gyönyörű teljesítményt nyújtottak a fiúk, összeszokott csapatként mindhárom mérkőzést sikerült megnyerniük.
Gratulálunk!
#SZKSK #Kézilabda #strandkézilabda #U13 #szépvoltfiúk
A nyáriszünet első hetében, június 24-28 között rendeztük meg kézilabda táborunkat! Nagy öröm volt nekünk is látni,hogy mennyire élvezték a résztvevő gyerekek a programokat, a kézilabda tematikájú foglalkozásokat!
Pár szóban a táborról:
Kézilabda táborunk első két napja izgalmasan telt! Gábor Éliás felnőtt csapatunk oszlopos tagja és utánpótlás edzőnk tanítot...
A 2023/2024-es szezonban az SZKSK U12-es korosztályában két egyforma képességű csapattal versenyeztünk. Ez köszönhető a nagy létszámnak, illetve a halásztelki játékosok átigazolásának A cél az volt, hogy a már előző évben is együtt játszó játékosok egy csapatban maradjanak.Az éves mérkőzés teljesítményünk jól sikerült:SZKSK I. csapat: 20 mérkőzés – 16 győzelem-4 veresé...
A kézilabda alapjaira épülő rendezvényen részt vevő 6-10 év közötti gyerekek nagyon jól érezték magukat ismét, változatos állomásokat teljesítve, játékosan ismerkedtek a kézilabda alapjaival! A játékok végeztével meglepetésben is részesültek a sportolóink.
A kézilabda szeretete itt kezdődik, hiszen, kicsikből lesznek a nagyok!
https://www.facebook.com/szk...
Ez a legmagasabb licenc az NBI és az NBI/B osztályra vonatkozóan is megfelelő, hiszen előre nem volt tudható a csapatunk végső helyezése, illetve a klublicenc és nevezési folyamatok eredménye. (nem azt jelenti, hogy feljutottuk, csupán a szakmai és pénzügyi feltételeket teljesítettük mindkét osztályra vonatkozóan)
A csapatok július 22-ig adhatják be nevezésüket a ...
A 2023/24. bajnokság zárásaként megtartottuk az évzárót felnőtt csapatunknál, melynek keretében értékelte a vezetőség a szezont és megköszöntük a maradó és a távozó játékosok eddig munkáját.
A Szigetszentmiklósi Kézilabda Sport Kör hivatalos oldala eddigi legjobb eredményét érte el a csapat az NBI/B 4. helyezésével, 1 pontra lemaradva a bronzéremről, melyért az ut...
Edzői értékelés:
Jöttünk-játszottunk-győztünk-visszamennénk (mert nem strandoltunk)
Az utolsó U12-es hétvégi fordulót Balatonfüreden rendezték. Két csapatunk a számunkra még nem ismert, jó erőkből álló Éles Veszprém Kézilabda Klub csapataival, Keszthellyel és Balatonfüreddel mérkőzött.
Az első mérkőzésen az SZKSK II. az egyik Éles Veszprémmel vívot...
SzKSK – Dabas KC (félidő: 5:9 végeredmény: 12:24)
Üllői KSE – SzKSK (félidő: 10:8 végeredmény: 22:18)
Megilletődötten léptünk pályára mindkét meccsen. Támadásban pontatalanok, fegyelmeztlenek voltunk, védekezésben pedig kevés lábmunkával dolgoztunk nem tudtunk elég megállító faultot elhelyezni. Voltak periodusok, amikor stabilak voltunk, de nem ez jel...
A csütörtökön meghirdetett 10 fős keretből végül 2 gyerek betegség miatt nem tudott velünk jönni, így 2 főt tudtunk cserélni mérkőzésenként.
Mindkét játékba lelkesek, szervezettek voltunk. Az 1. mérkőzésen sok technikai hibánk volt, de a jó védekezésnek köszönhetően kevés gólt kaptunk. Fizikálisan jól felépített ellenfelünkkel végig küzdenünk kellett, hogy fölényben m...
Amint várható volt, nehéz mérkőzésen vagyunk túl Ózdon. Ahogy az elmúlt időszakban mindig, az akarat, a stabil védekezés és kapusteljesítmény révén végső soron megérdemelten nyertünk 23-20 arányban.
SZKSK - Ajka SE 38-24 (16-12)
Hazai pályán sikerült újra győzelmet aratni a három vesztes mérkőzés után. Az első félidő elején védekezésünkben voltak hibák, de a cseréknek köszönhetően stabilizáltuk védekezésünket és a két gólos hátrányt ledolgozva félidőben már 16-12-re vezettünk. A második félidőben nagyobb sebességre kapcsoltunk és folyamatosan építettü...
Izgalmas programmal várjuk a kézilabda rajongókat vasárnap az SZKSK Csarnokban! A bajnokság utolsó fordulójában NBI/B-s csapatunk a tabella második helyezettje, a Veszprém Handball Academy U21 ellen lép pályára! A mérkőzés rengeteg izgalmat tartogat hiszen itt dől el, hogy csapatunkat, mint bronzérmest köszönthetjük-e! Szurkoljunk együtt, május 26-án vasárnap 15:30-tól...
A május 25-ei a ceglédi Final24 sok izgalmat tartogat a Szigetszentmiklósi Kézilabda Sport Kör részére is! A férfi I. osztály döntőjében Megye csapatunk küzd meg az NBII-be való feljutásért a Pilisvörösvári KSK ellen! 19:00-tól szurkoljunk együtt a Gál József Sportcsarnok, Cegléden hiszen a tét hatalmas!
Hajrá SZKSK!
#SZKSK #Kézilabda #Megyecsapat #...






